+36 30 612 5718
Rendelésfelvétel MINDEN NAP 11:00 - 21:00
Extra Options

Kifogástalan kőművesmunka kedvező áron

A lakásfelújítás előbb-utóbb minden otthonban elkerülhetetlen, azonban mint mindenen, ezen is szeretünk spórolni. Azonban semmiképpen sem érdemes elhamarkodni, és a legolcsóbbnak tűnő szolgáltatásokat igénybe venni, mert ez könnyen járhat problémákkal.

Napjainkban Magyarországon a legtöbb területen szakemberhiány tapasztalható, ami bizony sajnos többek között a kőműves szakma felhígulásával is jár, mivel sokan a kellő hozzáértés és elhivatottság nélkül is vállalnak munkát. Gyakran előfordul, hogy az általuk elvégzett munka közel sem olyan minőségű, mint amit elvárunk, sőt, a hibák korrigálása gyakran igen drága. Ebben az esetben is igaz a mondás, hogy nem feltétlenül az a legolcsóbb, ami első látásra a legkevesebbe kerül. Jó kőműveseket sem könnyű találni, de nem is lehetetlen, itt van például az Albert Builder Kft.

Tapasztalt és elhivatott csapatunk Veszprémben,Budapesten és környékén, a Balatonmentén, valamint Siófok 100 km-es körzetébenvállal kőművesmunkákat. Lakásfelújítás mellett melléképületei vagy nyaralója felújítását is ránk bízhatja. Emellett irodák vagy üzletek tereinek kialakítása is gyakori feladatunk.
Álmennyezet mellett válaszfalat is építünk gipszkartonból, ami nem csak kisebb felfordulással jár, mint például egy téglafal, de kivitelezése is gyorsabb. A gipszkarton kiváló szigetelőképességgel rendelkezik, így hő- és hangszigetelésre is tökéletesen alkalmas, emellett a vezetékek elrejtésére is remek választás.
Betonozásban is állunk rendelkezésére; készítünk autóbejárót, járdát, kerítések alapjait és lépcsőket is. Régi házakban aljzatbetonozásra is gyakran szükség van, ha annak építésekor még homok- és földágyra rakták le a padlót.

Precízen kijavítjuk a falon található sérüléseket, illetve a régi, hulló vakolatot is eltávolítjuk, hogy helyébe új, időtálló vakolatot rakhassunk fel.
A teljeskörű lakásfelújítás keretében beépítjük tetőterét is, amikor több lakótérre van szüksége.
Amennyiben tapasztalt és szakképzett, mégis elérhető áron dolgozó kőműveseket keres, legyen első választása az Albert Builder!

Rendelésfelvétel:

0óra 0perc 0másodperc

A honlap használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás