+36 30 612 5718
die Bestellungen 11:00 - 21:00
Extra Options

Rózsafüzérek valódi ásványokkal

A rózsafüzér (latinul rosarium) a katolikus egyház imádsága és annak eszköze.

Meghatározott külseje és felépítése van, általában fagolyókból vagy gyöngyökből álló, összekapcsolt lánc. A szemek eloszlása kulcsfontosságú: egymás mellett szorosan 10 kis szem, majd egy távolabb lévő nagy szem. Ezt nevezik egy tizednek. A teljes rózsafüzér öt ilyen tizedből áll. Az összekapcsolt lánchoz egy kis bevezető szakasz kapcsolódik, amelynek első eleme a kereszt, ezt egy nagy szem követi, majd 3 kicsi, végül megint egy nagy szem. Lényege, hogy az imákat adott számban és sorrendben kell elmondani.

A rózsafüzér úgynevezett Máriás ájtatosság, amely már évszázadok óta a katolikus egyház egyik legelterjedtebb imádsága.

Az első rózsafüzéreket Szent Domonkos készítette összepréselt rózsaszirmokból, méghozzá rózsakoszorúnak Szűz Mária számára. A rózsafüzér ma reneszánszát éli, habár sokan nem vallási célból, hanem divatékszerként vagy védelmező, szerencsehozó talizmánként hordják csakúgy, mint a kereszt nyakláncokat. Egy csodás, ásványi gyöngyökkel fűzött darab tökéletes ajándék lehet egy kicsit is vallásos személy számára.

Az Ajándékszer webáruházban valódi, természetes ásványokból készült rózsafüzéreket találsz, melyeknek gyógyító hatása is lehet. Ásvány kalauzunkból megtudhatod melyik kő milyen jótékony hatásokkal bír.

A honlap használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás