+36 30 612 5718
Rendelésfelvétel MINDEN NAP 11:00 - 22:00

Nagy Gergő

költöztetés vidékre

Költözzünk ki a nyüzsgő nagyvárosból

Fiatalon nagyon jó beköltözni egy nagyvárosba, mert ott sok lehetőség vár bennünket, és biztosan soha nem fogunk unatkozni. De az idő múlásával azt érezhetjük, hogy már nem annyira élvezzük a zajt és a tömeget, ezért érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy egy kicsit nyugodtabb településre költözzünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor a munkánkat is fel kell adnunk, mert ha megfelelő távolságon belül költözünk, akkor könnyedén befogunk tudni járni dolgozni. Gödöllő pedig jó választás lehet a számunkra, mert közel van Budapesthez és nagyon szép,…

Continue Reading

A kocsibeállónk is legyen szép és rendezett

Amikor elkezdünk építkezni, akkor csak arra koncentrálunk, hogy a ház minél hamarabb elkészüljön, hogy végre beköltözhessünk. A legtöbb esetben, ilyenkor még nem foglalkozunk a kert és a kocsibeálló kialakításával, így az jóval későbbre marad. De mindenképpen célszerű minél hamarabb megcsináltatni, hogy a ház környezete is szép és rendezett legyen. Hiszen nekünk is jobb érzés egy fárasztó nap után, egy szép udvarra beállni, mert már ettől jobban fogjuk érezni magunkat. Persze rengeteg lehetőségünk van, hogy minél szebb területet alakítsunk ki, de azért ne csak a…

Continue Reading

Minőségi és megbízható Windex termékek

A folyadékhűtő berendezések (másnéven chiller) egy kompresszoros hűtőkör segítségével valamilyen folyadékot hűtenek le, ahogyan arra a megnevezésük is utal. Ez a folyadék a legtöbbször tiszta víz vagy víz és glikol elegye, de különleges esetekben olaj, esetleg élelmiszeripari folyadék is lehet. A folyadékhűtőket leggyakrabban akkor alkalmazzuk, amikor nagy hűtési kapacitásra van szükség, vagy több fogyasztót (végberendezést) kívánunk ellátni. Legfőképp kompresszorból, kondenzátorból, elpárologtatóból és expanziós szelepből épülnek fel, és beszerelésük, javításuk, illetve szervizelésük igen magas szakértelmet kíván. Az Ódor Klíma a 2021-es évtől kezdve a Windex…

Continue Reading
pánikbetegség

Ne hagyd, hogy a pánikbetegség eluralkodjon rajtad!

A félelemmel, erős stresszel és szorongásos rohamokkal járó pszichés zavart pánikbetegség néven ismerjük. Gyakran keverik össze más betegségekkel, mivel tünetei ijesztőek lehetnek. Jellemző, hogy ismétlődő, hirtelen jelentkező pánikrohamok kísérik, és folyamatos szorongást vált ki az újabb rohamoktól való félelem. A testi tünetek között megtalálható a szapora pulzus, remegés vagy légszomj is többek között, emellett a rohamok idején heves érzelmi reakciók jelentkezhetnek, például felborul az önkontroll vagy irányíthatatlanná válik a viselkedés. A pánikroham viszonylag rövid ideig tart, azonban hirtelen érkezik, és rossz közérzet, rettegés kíséri.…

Continue Reading

A padlócsiszolás a portfóliónk része

Az Epo-trend Kft. garantáltan nem okoz csalódást, merüljön fel bármilyen, padlókkal kapcsolatos kérdés is; ezt többek között immár több, mint tizenöt évnyi tapasztalatunk biztosítja. Partnereink számára mindig a legmagasabb színvonalú megoldásokat biztosítjuk a padlókkal és különleges felületekkel kapcsolatos problémákra. Mindegyik, általunk alkalmazott technológia és használt eszköz, illetve szerszám az éppen aktuálisan elérhető legmagasabb színvonalat képviseli. Emiatt nem meglepő, hogy a hazai mellett a nemzetközi piacon is sikereket könyvelhetünk el. A padlócsiszolás mellett a talaj megmunkálásához használt gépek, betonozó eszközök, önterülő aljzatkiegyenlítő padlók és a…

Continue Reading

A zsíros elszívó tisztítás tűzvédelmi szempontból is fontos

Az utóbbi években az éghajlati változás egyre forróbb téma. Az utóbbi néhány év az abszolút legmelegebbek között volt, amióta csak méréseket végeznek. A nyári hőségszezonok egyre forróbbak és hosszabbak, és ez a tendencia a közeljövőben előreláthatólag nem fog változni. A lakások tartósan felmelegszenek akár hetekre vagy hónapokra is, ami rendkívüli mértékben megnehezíti a pihenést. A kevés alvás számtalan kellemetlen mellékhatással jár, többek között árt a tanulási és koncentrációs képességnek is. Éppen ezért nem is csoda, hogy az utóbbi évek során a légkondicionálók rohamosan terjedni…

Continue Reading

A nemzetközi költöztetés szakértője

Profi költöztetés egész Európában! Egy költözés gyakorlatilag mindig stresszel jár, ami hatványozottan igaz, ha nem egy másik városba költözünk, hanem egy másik országba. Éppen ezért még körültekintőbbnek kell lenni a költöztető cég kiválasztásakor, hiszen a nagyobb feladattal több tennivaló is jár, illetve a nagyobb távolságra történő szállítás is több szakértelmet kíván. A Visszük.hu csapata immár a nemzetközi költöztetés valódi szakértőjének számít, hiszen számtalan sikeres költöztetést bonyolítottunk már le Európa különböző országaiba. A legtöbb, általunk lebonyolított fuvar olyan nyugat-európai államba szól, mint például Németország, Ausztria…

Continue Reading

Emelőgép bérlése kedvező feltételekkel

Amikor a magasban kell dolgozni, egy létra nagyon gyakran egyszerűen már nem elég magas, vagy nem elég biztonságos. Ilyen, magasban történő munka lehet többek között kémények bontása, építése vagy javítása, valamilyen bádogos munka, csarnokok szerkezetszerelése vagy belső karbantartása, közvilágítás kiépítése, karbantartása, magasfeszültségű vezetékek szerelése, műemlékvédelem, dekorálás vagy madárvédő felszerelése. Egy emelőgép ezeket a feladatokat rendkívüli mértékben képes megkönnyíteni. Azonban a legtöbbek számára ezek nem napi rendszerességű munkák, ezért a jó esetben is évi néhány alkalom kedvéért nem érdemes megvásárolni egy emelőgépet. Érdemes azt is…

Continue Reading

Ne késlekedjen egy adójogász megbízásával, ha adóellenőrzésre számít!

Az adóellenőrzés során az adóhivatal (NAV) munkatársai a beadott bevallások valódiságát, illetve az azokban található bizonylatok eredetiségét vizsgálják, továbbá az azokkal alátámasztott gazdasági esemény megtörténtét és számviteli törvénynek megfelelőségét ellenőrzik. Minden évben több tízezer ellenőrzés indul, amit érdemes felkészülten várni. Egy megbízható adójogászt nem az adóellenőrzés indulása után ajánlott fogadni, hanem még az eljárás kezdete előtt. Az adójogász az adózás valódi szakértője, akinek a segítsége felbecsülhetetlen a gazdasági életben történő részvételben. Szaktudása és tapasztalata kiterjed könyveléssel, számlázással, a nyilvántartások megfelelő vezetésével, az adóoptimalizálással és…

Continue Reading

A honlap használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás