Párizs talán az egész világ egyik legismertebb és legvágyottabb városa, ahová a legtöbb utazó legalább egyszer szeretne eljutni. Ennek köszönhető, hogy a várost számtalan turista keresi fel évről évre. Az Eiffel-toronyba például az év legnagyobb részében csak több órás sorban állás után lehet feljutni, még ősszel és tavasszal is, mivel a legtöbb látogató számára egy párizsi városlátogatás kihagyhatatlan eleme a tetejéről megcsodálni a várost, ezért érdemes megfontolni az online jegyvásárlást. Igaz ugyan, hogy ez konkrét időpontra szól, ráadásul már hetekkel előre meg kell vásárolni, azonban így elkerülhetőek a hosszan kígyózó sorok.
Az Eiffel-torony Európa egyik leglátogatottabb látványossága, amihez minden évben emberek milliói zarándokolnak el, egyúttal Párizs egyik büszkesége, egyben egyik jelképe. Épp ezért talán nehéz elhinni, hogy építése előtt petíció is indult a torony ellen, amit számos korabeli francia híresség is aláírt. Sokan tartottak attól, hogy a kolosszális fém torony tönkreteszi Párizs látképét, ami mellesleg kora legmagasabb épülete volt több, mint negyven évig.
Talán még inkább meglepő tény, hogy a tornyot Eiffel eredetileg Barcelonának szánta, azonban a város polgármestere a tervet túl költségesnek és irreálisnak tartotta.
Párizst a divat fővárosának is nevezik, természetesen jó okkal.
Éppen ezért a vásárlást és divatot kedvelők számára egy párizsi városlátogatás maga lehet a valóra vált álom. A francia fővárosban minden jelentős világmárka képviselteti magát legalább egy üzlettel. Izgalmas, nyüzsgő piacokból is rengeteget találni Párizsban, ahol a puszta nézelődésben is órákig elveszhet az ember. Ezek közül az egyik leghíresebb az 1893-ban épült Galeries Lafayette. Neobizánci üvegdómjával egyedülálló látványosság, egyúttal az egész világ legnagyobb parfümüzlete is. Emellett minden kedden és pénteken divatbemutatóra kerül sor.
Mindenképpen meg kell még említeni a Printempset is, ami Párizs másik nagy, patinás nagyáruháza. Itt bárki megtalálja a kedvére való ruhadarabokat, immár több, mint 150 éve. A tetőteraszról látható romantikus, lélegzetelállító kilátást sem érdemes azonban kihagyni.